Kisvárosi családi házban nőttem fel az Alföldön. Születésemtől fogva voltak állataink. Kezdetben volt macskánk és kutyánk is. Később lett az öcsémmel közösen akváriumunk különféle halakkal, valamint volt mocsári teknősünk is mind a kettőnknek.  A kisrágcsálók és a díszmadarak kimaradtak az életünkből, mert anyukám a macskánál kisebb szőrös négylábúakkal a mai napig nem igazán tudott megbarátkozni, az unokatesóm hullámos papagájai pedig néhány nap leforgása alatt olyan mély nyomokat hagytak a családom felnőtt tagjaiban, hogy a házunk küszöbét onnantól kezdve még gondolatban sem léphette át egyetlen díszmadár sem.

A tőlünk nem messze élő nagypapáéknál egész gyermekkorom alatt bőség volt állatok terén. Baromfik (tyúkok számos színben és méretben, gyöngytyúkok, kacsák, libák), sertések, kecskék, juhok, szarvasmarhák, szamarak és lovak. A nagypapa felcser volt, majd később fuvarozó lett. Én már csak, mint állattartót és fuvarost ismertem, de számos történetet hallottam tőle azokból az időkből, amikor még az állatorvos jobb kezeként, felcserként ténykedett. A háztáji kisgazdaság báját és mindennapjait pedig már gyerekként megismerhettem.

Emellett unokabátyám is nagy állatbarát és természetvédő volt. Neki is számos állata volt. Kisrágcsálók, papagájok és kutyák. Naphosszat el tudtam ücsörögni a tengeri malacai között a kertben. Az ugróegereket pedig ámulattal figyeltem számomra különös mozgásuk közben.

6 éves koromtól kezdve állatorvos szerettem volna lenni. Akkor inogtam meg kissé, mikor realizálódott bennem, hogy csak Budapesten van állatorvos tudományi egyetem kicsiny hazánkban. Ugyanis az alföldi friss levegőhöz szokott kisvárosi gyerekként nem igazán bírtam a szmogot. Így amikor anyukámmal vagy az egész családdal felutaztunk a fővárosba 1-1 napra ügyet intézni és „világot látni”, én nagyon rövid időn belül borzalmasan rosszul lettem (fejfájás, szédülés, hányinger). Szóval engem egyáltalán nem vonzott a nyüzsgő, zajos és büdös nagyváros. Mire elérkezett a pályaválasztás ideje, megbarátkoztam már annyira a fővárossal, hogy már nem jelenthetett akadályt Életem eddigi legnagyobb álmának megvalósításában.

Ahogy elkezdtem az egyetemet, éreztem, a legjobb döntést hoztam. A kihívások és nehézségek ellenére, amit a szorgalmi és vizsgaidőszakok tartogattak számunkra, mégis tudtam, hogy a helyemen vagyok. Az állatorvosi diplomám megszerzésével egy gyermekkori álmom első része valósult meg. Azóta sem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Természetesen nekem is vannak nehezebb napjaim. Mégis ha megkérdezné valaki, hogy ha újra kezdeném, akkor hogy döntenék? Az a válaszom, hogy állatorvos lennék.