CSÍPŐÍZÜLEZI DISZPLÁZIA (HP = Hip Dysplasia)
A csípőízületi diszplázia kutyák körében korunk egyik leggyakoribb és legjelentősebb öröklődő fejlődési rendellenessége, mely progresszív lefolyásának köszönhetően felnőtt korban minden esetben degeneratív ízületi betegséghez (csípőízületi osteoarthrosishoz), ebből adódóan pedig jelentős egészségkárosodáshoz vezet.
Minél hamarabb felismerésre kerül az elváltozás, annál nagyobb az esélyünk a súlyos fokú következmények elkerülésére/időben való kitolására, ezáltal pedig egy fájdalommentes, minőségi élet biztosítására kutyánk számára.
A csípőízületi diszplázia a nagytestű, gyors növekedésű fajtákra jellemző elváltozás, mely az esetek döntő részében mind a két oldali csípőízületet érinti. Bizonyos közkedvelt fajtákban (bernáthegyi, német juhász, labrador retriever, golden retriever, kaukázusi juhászkutya, masztiffok, berni pásztor) a gondatlan tenyésztés következtében előfordulása gyakorivá vált.
Az érintett kutyák esetében a csípőízületet alkotó csontok (acetabulum/ízületi vápa és a combcsontfej), valamint lágy szövetek összehangolt, harmonikus fejlődése zavart szenved, mely az ízület instabilitásához, a csontos elemek deformációjához (az ízületi vápa sekélyebb lesz, a combcsont feje ellaposodik), illetve a combcsontfej subluxációjához vezet. Mindezek pedig az ízületi felszínt borító porcszövet fokozatos kopását, a lágyszöveti részek túlterhelését, a degeneratív ízületi betegség kialakulását eredményezi. Ahogy már fent említettem, ez a kor előre haladtával folyamatosan romló állapot (progresszív betegség), melyből az is következik, hogy életkortól függően eltérő klinikai tüneteket okoz.
Fiatal (<4-5 hónapos) korban a folyamat még a kezdeti fázisban jár. Az érintett szövetek és képletek elváltozásai még minimálisak. Azonban ami ilyenkor már gyanút kelthet a tenyésztő/tulajdonos számára, hogy az érintett egyed viselkedése eltér az alomtársaiétól: „lusta”, nem játszik olyan szívesen, sokszor leül, ugat a többiek után. Hátsó lábaik állása (csípőnél a normálisnál szélesebb, míg a combok magasságában annál keskenyebb), valamint mozgásuk is szintén eltérhet egészséges kortársaiétól.
A 11-15 hónapos korig tartó növekedési szakasz legintenzívebb fázisa általában a 4-6 hónapos kor között van, mikorra az ízületi vápa is eléri végleges alakját. A kialakult fejlődési rendellenességek pedig örök éltre megmaradnak és kifejtik negatív hatásukat. Ebben a korban a csípőízületi diszplázia már fájdalommal (ún. juvenilis/fiatalkori fájdalommal) is együtt jár, amely következetes sántasághoz, a testtartás, valamint a mozgáskép megváltozásához vezet. Az ilyen fiatal kutya igyekszik a csípőízületeire eső terhelést csökkenteni, ezért a mellső lábaira több súlyt helyez, miközben a hátsó lábaival jobban maga alá lép. Bizonyos mozgásformákat (pl. felállás, ugrás, lépcsőzés) igyekszik elkerülni. A csípőízület mozgásának minimalizálására törekszik, melyet a csípő riszálásával (az ágyék-keresztcsonti átmenet „csavarása”/”tekerése”, a medence tájék fokozottabb oldalirányú mozgása), vágta során pedig ún. nyúlugrással (a két hátsó lábát egyszerre löki el a talajról és viszi előre) éri el. A hátsó végtagok megváltozott (csökkent) terhelése a farizmok és bizonyos combizmok sorvadásához (atrophiájához) vezet. A fellépő fájdalom mértéke egyedenként eltérő.
A felnőtt korban jelentkező tünetekért az évek során folyamatosan kialakuló és egyre romló degeneratív ízületi betegség (arthrózis) a felelős. A hátsó végtagokon az izomsorvadás fokozatosan súlyosbodik és egyre könnyebben észrevehető. A csípőízületet alkotó csontos és lágyszöveti képletekben lezajló változások (csontos felrakódások kialakulása, az ízületi tok megvastagodása, az ízületi porc kopása), a fokozatosan romló arthrózis a csípőízületet egyre jobban stabilizálja, azonban mozgástartományát is folyamatosan szűkíti. Az érintett egyed mozgása kötöttebbé válik, amely mozgás hatására valamennyire „bemelegszik”. A nagyobb sétákat, játékot már nem úgy bírja, mint fiatalabb korában (többször megáll, leül). Az ilyen egyedek által érzett fájdalom azonban sokszor nincs arányban azokkal az elváltozásokkal, amit az állatorvos a fizikális és kiegészítő vizsgálatok során tapasztal. Sokszor csak mellékleletként „bukkannak rá”, más esetben pedig valamilyen fokozott megterhelés, trauma aktiválja a folyamatot, amely aztán észrevehető sántasághoz vezet.
Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a csípőízületi diszplázia a test egyéb területein is következményekkel jár. Ahogy már fentebb említettem a hátsó végtagok tehermentesítése végett a mellső végtagokra nagyobb súly jut, ami az elülső végtag izomzatának növekedéséhez (hypertrophiájához), a könyök-, a lábközép- és az ujjízületek, valamint a kétfejű és a háromfejű karizom problémáihoz vezet. A hátsó végtag, ezáltal a térdízület állása is megváltozik, ami elsősorban az elülső kereszteződő szalag túlterheléséhez vezet. A medence környék megváltozott mozgása (mely a fájdalmas csípőízület kímélése végett alakult ki) a kereszt-csípőcsonti ízület, valamint az ágyék-keresztcsonti átmenet nagyobb terhelését hozza automatikusan magával. Kijelenhető tehát, hogy a közepes és nagytestű, felnőtt kutyák esetében a fent említett elváltozások esetében mindig érdemes a csípőízület állapotát is ellenőrizni.
A csípőízületi diszplázia diagnosztizálását követően számos tényezőt figyelembe véve (anatómiai szituáció, fajta, kor, testtömeg, habitus, radiológiai lelet, fájdalmasság, stb.) kell eldönteni, hogy konzervatívan vagy sebészileg (peventív/korrekciós, palliatív) érdemes az adott egyedet kezelni. Fontos azonban megemlíteni, hogy a szakszerű, egyedre szabott fizioterápiás program nagyon fontos szerepet tölt be mind a konzervatív, mind a sebészi beavatkozást kísérő és követő rehabilitáció során.
Az alkalmazott fizioterápiás módszerek, gyakorlatok kiválasztása és az egyedre szabott rehabilitációs terv kidolgozása során a kutyákat alapvetően 4 nagy csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba azok a fiatal egyedek tartoznak, akiknél az első életévben sikerült a csípőízületi diszpláziát diagnosztizálni. Az ilyen egyedeknél a csípőízület stabilizálását szolgáló izomépítés jó kórjóslattal jár. A második csoportba az 1-1,5 éves koruk között diagnosztizált egyedek tartoznak, míg a harmadikba a 1,5 éves kornál idősebb olyan kutyákat soroljuk, ahol a hosszabb ideje fennálló csípőízületi diszkomfort/fájdalom a hátsó végtag izmainak sorvadásához és a mozgáskép jelentős változásához vezetett. A negyedik csoport tagjait pedig a sebészileg kezelt egyedek alkotják. Csoportonként eltérő az elérendő cél, s ebből adódóan az alkalmazott módszerek is.
Oszd meg, válassz platformot!
Hírlevél
Iratkozz fel a hírlevelemre és fogadd szeretettel a kutyás és/vagy a lovas kisokost!
Kérlek, írd be a szükséges adataid, jelöld be melyik ebook-ot kéred, és már küldöm is!