2018. március 30. péntek,egy nappal ezelőtt engedtek haza a kórházból, azaz 4 nappal ezelőtt volt a balesetem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy ennyivel megúsztam, s nem kellett napokat-heteket, esetleg hónapokat töltenem a kórházban. De még barátkoznom kellett az új életszituációmmal. Feküdni volt a legjobb. Sokat aludtam. Masszív agyrázkódásomnak, fej- és nyaksérülésemnek köszönhetően az ágyból kikelés és az előre haladó mozgás is jelentős kihívást jelentett. Így az ágy elhagyását alapos mérlegelés és erőgyűjtés előzte meg.

Épp a mosdóból jöttem vissza, mikor anyukám szólt, hogy a macska nagyon vigyáz valamire a kukánál. Mire az információt feldolgoztam, Yoda már a szobám ajtaja mellett kuporgott a zsákmányával. Koronámnak és zsongó fejemnek köszönhetően nem tudtam alaposan szemügyre venni, milyen ajándékkal is kedveskedett nekem szeretett macskám, de hamarosan látóterembe engedte egy gyors pillantásra a rémült, apró egeret. Szóltam anyukámnak, ne aggódjon, csak egy „gyógyegér”, ami a macskám szerint elengedhetetlen része a rehabilitációmnak. Édesanyámat, aki köztudottan fél a legkisebb egértől is, mély aggodalommal töltött el a hír, hogy Yoda az egérrel a konyhába vonult. De nem volt mit tenni. Örültem, hogy elértem az ágyam és újra vízszintbe helyeztem magam. Igyekeztem anyát megnyugtatni: bár még élő állapotba hozta nekem a macskám az egeret, de biztos lehet benne, ha én nem használom ki a lehetőséget, majd ő megteszi helyettem, s ahogy beköltöztette, úgy ki is költözteti majd az aprócska jószágot a konyhából. Majd ki, mint jól végezte dolgát, álomra hajtottam a fejem.

Délután meglátogatott barátnőm. Minden erőmet összegyűjtöttem, és lementem vele a konyhába. Elhelyezkedtem a kanapén, s mintha csak ezt várta volna az egér, a sarokból besurrant a hűtőszekrény mögé. Élt, mozgott, s a jelek szerint nagyon jól érezte magát. Barátnőm és anyukám is egy nőies, rémült sikollyal nyugtázta ezt az új fordulatot.

Szóval volt egy szabadon grasszáló egerünk a hűtő- és a konyhaszekrény között valahol. Engem még mindig nem nagyon izgatott a dolog, hiszen van egy remek vadászösztönökkel rendelkező fekete macskám és egy törpe tacskóm. Nekem személy szerint pedig az egerekkel sincs semmi bajom. A helyzetemből fakadóan örültem, hogy 20 percig „kényelmesen” tudtam a kanapén ülni, mielőtt újra visszatértem az ágyamba.

Az agyrázkódásom jó 2 hétig hű társam volt, így ez idő alatt főleg az ágyat nyomtam és olyan sokat aludtam, mint egy újszülött. Egyik kora délutáni szunyókálásomból egy hangos, rémült sikoly ébresztett. Egyből tudtam, ez nem álom! Gyors kiáltottam anyukámnak, hogy kiderüljön számomra, mi is a baj. A válaszra várva elkezdtem kikászálódni az ágyból, majd lebotorkáltam a konyhába, ahol halálra sápadt édesanyám megmerevedve állt az evőeszközös fiók mellett. Már sejtettem, mi lehetett a sikoly kiváltó oka… A sejtésem pedig be is igazolódott: a fiókot kihúzva anyukámra nézett kérdőn nagy gomb szemével az egér. Kedves volt, s egy pillanat erejéig nekem is megmutatta magát, nehogy kételkedjem anya szavában. Azonban olyan fürge volt, hogy egészségesen sem tudtam volna elkapni a grabancát, nemhogy frissen koronázott, agyrázkódással sújtott „királynőként”.

Néhány nappal ezután egy karcsú, szürke, élettelen egér teste várt minket a konyha ajtóban a macskám mellső mancsai között. S bár emlékezetemben egy barnásabb, kompaktabb felépítésű egér képe lebegett, családomat és magamat is azzal nyugtattam, hogy ez biztosan az az egér. De nem ő volt. S bár önmagát hosszú ideig nem mutatta meg, azért gondoskodott a félreérthetetlen jelek elhelyezéséről. Anyukám legnagyobb bosszúságára az evőeszközös fiókot nevezte ki illemhelységgé, így naponta kellett alaposan elmosnunk minden evőeszközünket s kimosni, kifertőtleníteni a fiókot. Mire azonban anyukámat a teljes kétségbe esésbe kergette volna, felhagyott az evőeszközös fiók látogatásával. Azonban korai lett volna a végső távozásnak örülnünk, mert az eggyel lentebb lévő édességes fiókban újabb és újabb félreérthetetlen jelek utaltak egerünk aktív jelenlétére. Végül azt a fiókot is kipakolta édesanyám és a Kedvesem, hatástalanítva a vendég nyomait. Addigra azonban már egy fél tábla neves fehér csoki, egy meglepetést rejtő csoki tojás és számos bonbon bánta kedves négylábúnk jelenlétét.

Bár a megmaradt csokoládék egy ideig látványosan nem estek áldozatul az apró lakónknak, mégis tudtuk, hogy még velünk van. Újra illemhelyként kezdte használni a felső fiókot, ezzel ismét vége láthatatlan fertőtlenítő folyamatot indított útjára. Egy nap aztán, mikor öcsém volt a „bébiszitterem” (a család ugyanis egyhangúan egyetértett abban, hiába múlt el az agyrázkódásom, azért jobb, ha hosszabb ideig nem maradok kétlábú felügyelet nélkül), szisztematikusan kipakolta az evőeszközös fiókot, az alatta lévő, általunk csak bagoly tojónak nevezett édességes fiókot, illetve a legalsó, szatyrokat rejtőt. S láss csodát! Egerünk gondtalanul szunyókált szatyrokból megépített, kibélelt, kényelmes vackában. De még alvó állapotában is résen volt annyira, hogy mire tudatosult bennünk, mit látunk, már hűlt helye sem volt. Ismét meglógott előlünk.

Végül Kedvesem eltorlaszolta a háromszintes luxus lakosztályhoz vezető nyílást. Reménykedtünk, hogy így már Yoda nyakon tudja csípni a kis gazfickót. Azonban néhány nappal később a leleményes egerünk, aki eddigre már a Bonbon névre hallgatott (öcsém szerint itt vesztettük el végleg a csatát az egérrel szemben, mert nevet adtam neki), újabb meglepetést okozott. Kora reggeli teám elkészítéséhez kinyitottam a zsúfolásig telerakott teás szekrényem, s a legkedvesebb, legfinomabb szálas teáim meg voltak dézsmálva. A papírdobozok és a papírzacskók felaprítva, apró, de annál kényelmesebb vacokká összerakva köszöntek rám. De persze Bonbonnak ezt leszámítva nyoma sem volt. Egy újabb apró hézag lett befedve, s egy újabb ínycsiklandó éléskamra lett ezáltal felszámolva.

Gondoltam, ezzel minden rejtett táplálékforrást megszüntettünk. De Bonbon egy nagyon leleményes jószág. Lassan, de biztosan elfogyasztotta a mikrohullámú sütő tetején lévő marcipán zsiráfom. Azért, hogy biztosan tudjuk, ő volt a tettes, néhány összetéveszthetetlen egérnyomot is hátrahagyott. Kedvesem, hogy biztosan igazolja, Bonbon a mikro tetejéről is falatozik, feltett egy darab kenyeret, egy mentolos csokis drazsét és egy ropit. Ezzel azt is teszteltük, hogy a fent említett három dolog közül csak a ropi az egerünk fogára való.

Néhány nappal ezután az a gyanúm is beigazolódott, hogy Bonbon háborítatlan, kényelmes, luxus villája a mosogató alatti szekrényben a villanybojler mögött van, az éléskamráját pedig a kommunális kis kukánk tartalma szolgáltatja jelen pillanatban. Épp egy zsebkendőt szerettem volna kidobni, mikor meglepetten pillantott rám a kukából az egerünk, majd egy szempillantás alatt a lefolyó csövén termett, ahonnan könnyes búcsút intve beugrott a számunkra bevehetetlen várába. Szóval még mindig élt és mozgott. A pár nappal korábban hajnal fél ötkor hallott csámcsogó zajokat a kuka felől is megmagyarázta ez a találkozás.

Végül eljött a pillanat, s Kedvesem beizzított kettő darab élve fogó csapdát (megölni mégsem volt szívünk). Ínycsiklandozó csoki volt a csali. Pénteken délelőtt foglalták el a kuka körül a helyüket az egérfogók. Hétfő hajnalig azonban nem történt semmi. Tegnap 9 óra körül azonban, mikor a meggymagokat szerettem volna kidobni a kukába, egy hosszú farok lógott ki az egyik csapda rácsai közül. A farok pedig egy dundi kis barnás szürke testhez tartozott. Nyakon csíptük a kis ravaszt.

A kutyát és a macskát csak a középső kertig engedtük, és Bonbont a felső kertben szabadjára engedtük. Nem teketóriázott: ahogy az ajtó kinyílt, szélsebesen kiszaladt, majd magasra szökkenve eltűnt a szőlők mögött. Yodát és Drazsét azért még egy pár óráig nem engedtük ki a felső kertbe.

Majdnem 4 hónapig volt a lakótársunk Bonbon. Okozott némi fejtörést, bosszankodást és plusz takarítást, de mégis megkedveltem. Ha nem lett volna a mosogató alatt a kuckójának és az illemhelyének köszönhetően 1-2 nap alatt egérszag, tőlem akár maradhatott is volna. Hiszen nem mindegy, hogy a terráriumot vagy a mosogató alatti szekrényt kell 1-2 naponta tisztítani?

4 hónap alatt megnőtt, megerősödött, és remélem, az állandó kutya és macska felügyeletnek köszönhetően tapasztalatokban gazdagon vágott bele a szabad életbe. Vigyázz magadra Bonbon!

Már egy pár hete nem él velünk a „gyógyegerem”. Azonban még egy-egy rejtett kincsére rábukkanok. Ma például a kanapét húztam ki, hogy öcsém és a barátnője nyoszolyáját elkészítsem, amikor is Bonbon egy rejtett kuckójára bukkantam. A kanapé kárpitját és szivacsát is megrágta, hogy kényelmes vackot építsen magának. S a meglepetés csoki tojás tartalmát, ami egy Hupikék törpike figura volt, is magával vitte hálótárs gyanánt. Ismét néhány igen boldog pillanattal ajándékozott meg ez az aprócska, fekete gombszemű, rafinált kis élőlény.