A jó idő beköszöntével gyakori kérdés hüllőtartó gazdik részéről, hogy kivihetik-e sétálni kedvencüket az udvarra, esetleg kint is hagyhatják-e hosszabb időre, vagy akár egész nyárra, hogy szabadon legelészhessen.

Ezzel a megoldással ugyanis az állat mozgás- és napozásigénye egyaránt biztosított lehet,
sőt, ahol arra lehetőség van, akár a táplálkozás (vagy annak egy része) is.

Egyes fajok esetében, amelyek természetes körülmények között nem a miénkhez hasonló időjárási viszonyokhoz adaptálódtak, ez nem javasolt, mert hosszú távon mindenképp egészségügyi problémákhoz vezet. Vannak, akiket még a terráriumból is csak rövid időre tanácsos kivenni, mert a kinti, sokszor erősen eltérő hőmérsékletű és általában jóval alacsonyabb páratartalmú közeg erősen megterheli a szervezetüket, amint alkalmazkodni próbálnak hozzá.

Mások viszont, mint például az európai szárazföldi teknősök, nagyszerűen érezhetik magukat egy kerti kifutóban – feltéve, hogy az kellően biztonságos számukra.

A minden esetben felmerülő kérdések tisztázásán kívül (a kifutó talaja ne okozzon sérülést, az állat ne férjen hozzá nem megfelelő táplálékhoz/mérgező anyagokhoz, legyen árnyékban és napon pihenésre egyaránt lehetősége, álljon rendelkezésére tiszta víz stb.) számoljunk azzal, hogy ilyen körülmények
között az esetleges problémák nem mindig tűnnek föl elég hamar a gazdi számára. Érdemes a kint tartott állato(ka)t fokozottan figyelni és minden nap számon tartani, mennyit evett, milyet ürített, milyen állapotban van, megfelelő-e az aktivitása. Ezek a tényezők – és főként a megváltozásuk – fontos támpontot nyújthatnak, ha bármilyen egészégügyi probléma adódik, és általában az első kérdések között szerepelnek, amiket az állatorvos föltesz egy vizsgálatkor.

Végig kell gondolni ezeken kívül azt is, hogy a szabadon kószáló teknős hová tud esetleg be- vagy
kijutni, ahol egyébként nem számítanánk rá, illetve milyen búvóhelyeken kell keresnünk, ha valamilyen munkát készülünk végezni a kertben. Kemény páncéljuk ellenére ugyanis őket is érheti komoly sérülés, ha például leesnek (kertfalról, erkélyről), támadás áldozatává válnak (nagyobb kutyák el tudják roppantani a teknőspáncélt, de a „kilógó részek” megrágásával kisebb kutyák vagy macskák is okozhatnak súlyos sebeket) vagy esetleg fűnyíráskor, autóval ki- és beálláskor nem vesszük őket időben észre.

A végtagok sérülésének mértéke általában elég jól megítélhető a gazdi számára, de a megfelelő kezelésükhöz mindenképp javasolt állatorvostól tanácsot kérni, mert az aprónak tűnő sebek elfertőződhetnek és akár végzetes szövődményeket is okozhatnak bizonyos körülmények között.

A páncélsérülések esetében pedig mindig gondoljunk arra, hogy a teknős csontvázával összefüggésben lévő és a belső szerveket közvetlenül határoló képződményről van szó, ezért egy, akár hajszálvékony és alig vérző repedés is azt jelentheti, hogy a testüreg megnyílt és létfontosságú részek sérülhettek meg.

A páncél és az abban helyet foglaló szervek állapotának pontos felmérése ezért bonyolult feladat, és legtöbbször
röntgenvizsgálat szükséges hozzá; ezenkívül a szakszerű ellátás is, például egy páncéltörés kezelése speciális felszereltséget igényelhet, így mindenképpen érdemes olyan állatorvosi rendelőbe szállítanunk kedvencünket, ahol ezek rendelkezésre állnak.

Azt pedig ne feledjük, hogy bár a hüllők kevés módon tudják ezt jelezni, de az ilyen sérülések bizony nagy fájdalommal is járnak, ezért semmiképp ne késlekedjünk a segítségnyújtással!