Micike, a cirmos kandúr volt kiskorom meghatározó macskája. Maga a megtestesült türelem és nyugalom volt. Öcsém is és én is az ő segítségével tanultunk meg járni. Persze a szüleink és a nagyi is igyekezett csetlő, botló próbálkozásaink során segíteni, de őket mind a ketten az esetek nagy részében eltoltuk magunktól. Már akkor is nagyon önérzetesek voltunk. De Mici mindig ott settenkedett körülöttünk, s ha meginogott a talaj aprócska lábaink alatt, akkor nem bánta, ha belé kapaszkodunk míg az egyensúlyunk ismét visszanyerjük.

Mici hosszú életet élt. Mindannyian nagyon szerettük. Azonban távozása után nem lett több cicánk a szülői házban. S valahogy én is elhittem magamról jó pár évig, hogy én kutyás vagyok. (Akkor még bele sem gondoltam, hogy ez sem fekete vagy fehér, ahogy szinte semmi nem az az életünkben. Szóval aki kutyás, az lehet macskás is és fordítva.)

Aztán egyetemi éveim alatt, majd utána a munkás éveim kezdetén egyre jobban éreztem, hogy a macskák is nagyon közel állnak hozzám. Végül Németországban a nagyinak, akinél laktam, voltak cicái. Az egyikük mind küllemben, mind jellemben nagyon hasonlított a gyerekkori Micikénkre.

Szóval elindultam az elmacskásodás útján.

Végül mikor hazaköltöztem Magyarországra, akkor elég hamar elfogott az érzés, milyen jó lenne, ha lehetne egy cicánk is. A Kedvesem azonban állat stopot hirdetett. (Szerinte ugyanis, ha nem lett volna és azóta sem lenne résen, akkor már egy kisebb állatkertünk lenne…) Én azonban nem adtam fel a vágyam, az álmom, hogy egyszer majd lesz egy cicánk. Sokan mondják, kérd és megkapod. Én magamban szinte minden nap elképzeltem, milyen lenne, ha lenne egy macskánk is. S Drazsét hogyan is szoktatnám hozzá (a német nagyi cicáin kívül egy cicát sem szeretett).

Végül egy őszi kutyasétáltatás alkalmával 2 vizslát láttunk kiszaladni a szomszédos erdőből gazdi nélkül. Később a gazdijukkal is találkoztunk. Majd halk nyávogásra lettem figyelmes az út szélén. Nézelődtem, hegyeztem a fülem, de nem láttam meg a hang forrását. Majd megkérdeztem Kedvesem, hogy ő nem hallja? Első válasza a határozott nem volt. De nem hagytam magam. S merészeltem azt mondani, hogy Ő, aki mindig mindent észrevesz, úgy alszik, mint nyúl a bokorban, nehogy már ne hallja! Végül beismerte, ő is hallja. Nem is telt bele néhány perc, már láttuk is a fekete robbantott budikefére hasonlító, hatalmas szemekkel rendelkező, maréknyi kölyökmacskát egy nyurga csemete legfelső ágán.

Meggyőztem Kedvesem, hogy állatorvosként nem hagyhatjuk itt, szedje le nekem a fáról, s legalább addig vigyük haza, míg kikupáljuk, s majd utána felveszem a menhelyekkel a kapcsolatot (a menhelyekkel, amelyek akkor is tömve voltak).  Szóval a kis feketeség velünk jött. Otthon megfürdettük, én lekezeltem a csipás kis szemeit, s egyből elláttam féreghajtóval is. Drazsé egyből elfogadta és minden kis nyikkanására szaladt a cicát rejtő hordozóhoz. Majd ahogy odaért, a fekete apróság ráfújt és rámorgott. Nagyon vicces esténk volt.

De mielőtt elmentünk volna aludni, a Kedvesem annyit mondott, adhatok a cicának nevet. Ez pedig már szinte egyenes út volt ahhoz, hogy nálunk maradhasson örökre a fekete apróság. Én egy szempillantás alatt rávágtam, hogy legyen Yoda. Kedvesem ugyanis nagy Star Wars rajongó, egyik kedvenc szereplője Yoda mester. S bár a kölyökcica, akit találtunk nem volt zöld, de a füleit pont úgy tartotta, ahogy a nagy Jedi mester és az orrát is hasonlóan ráncolta.

Mivel nekem a bal gyűrűsujjam egy munkahelyi baleset során eltört, s műteni kellett, így nem tudtam dolgozni járni. Szóval Drazsé és Yoda összeszoktatása teljes felügyelet mellett zajlott. De nem is volt semmi gond. Azonnal egymásra hangolódtak. Leginkább azért kellett őket szétválasztani kis időre, mert Yoda tocsogott a kutyanyálban, mert Drazsé folyamatosan nyalogatta, tisztogatta.

Végül úgy nőttek fel, mint két testvér. Ha külön vannak egymástól pár napig valamilyen oknál fogva, akkor mind a kettőjük viselkedése megváltozik. Amikor pedig újra együtt vannak, úgy örülnek egymásnak, mintha ezer éve nem látták volna egymást. Nagyon jól össze is tudnak játszani, ha csínytevésről vagy valamilyen finomság ellopásáról van szó. De ahogy a legjobb testvérek között is, náluk is rendszeres az egymás piszkálása, macerálása.

Életünk egyik legjobb döntése volt, hogy 9 évvel ezelőtt befogadtuk Yodát!

Ha Te is macskás (is) vagy és szeretnél tőlem cicás érdekességekről, képzésekről vagy bármi egyébről hallani, akkor iratkozz fel itt a Macskás Kisokosért: https://bit.ly/cicabook
és a további cicás tartalmakért.