Viszlát Idei Nyár!
Mire felocsúdtam, már vége is lett a nyárnak! Tartalmas, mozgalmas, kihívásokban és változásokban gazdag 3 hónap áll mögöttem. A Tűz elem Yang energiája bennem is csak úgy lobogott, ahogy a nyári hónapokra is jellemző. De azért szerencsére jutott időm a pihenésre és a feltöltődésre is!
Akkor most gyorsan vegyünk számba néhány dolgot, ami ezen a nyáron történt! Vannak köztük kellemes és kevésbé kellemes emlékek, vannak folyamatok, amik lezárultak, vannak, amik most indultak el és vannak, amik már hosszabb ideje apró változásokkal ugyan, de folyamatosan jelen vannak az életemben.
- Az idei Nyár hatalmas hőséggel és szárazsággal járt hazánkban is, ahogy számos más országban világszerte. A termések nagy része kárt szenvedett, s voltak olyanok is, amik teljesen kárba is vesztek. Emellett számos helyen ütötte fel fejét a tűz, amely hatalmas pusztításokat végzett. Érintettek voltak lakóépületek, természetvédelmi területek, de az El Broncho Ranch is a lángok martalékává vált. Számos idősebb és/vagy krónikus betegem állapota is visszaesést mutatott a szélsőséges időjárásnak köszönhetően, így még nagyobb feladat állt előttem, mint mondjuk tavasszal. Aztán ne feledkezzünk meg a geriátriai fogazattal rendelkező pácienseimről se, akik a legeltetési szezon alatt szépen ki szoktak kerekedni. Idén nyáron azonban bagózva forgatták szájukban a vastagszálú, megégett fűszálakat, amiket a legelőn még találtak. Így már nyáron szükségük volt a szénapelletet, cukorrépapelletet és az olajat is tartalmazó speciális „nyugdíjas” takarmányra.
- Tegnap éjfélkor több dolog is lezárult. Az egyik a KATA-s vállalkozási forma. Így sok magyar kisvállalkozóhoz hasonlóan az én vállalkozásomban is jelentős változások következnek. (De erről kicsit később és egy külön bejegyzésben írok!)
- Aztán tegnap zárult a lovasok számára készített google kérdőívem kitöltési határideje is. Mindenkinek szeretném itt is megköszönni, aki pár percet szánt rá az életéből, kitöltötte és/vagy megosztotta. Az általam csak álmodni mert bűvös 300-as számot is átlépte a kitöltött kérdőívek száma. A beérkezett adatok kiértékelése a mai nappal kezdetét veszi! Ebben a jobb kezem pedig Pudleiner Éva lesz. Az eredményekről ahogy elkészült a feldolgozás és a kiértékelés, azonnal tájékoztatlak majd Benneteket!
- Sikeresen elvégeztem a Qi Academy által szervezett 5 elemes takarmányozási kurzust, valamint eredményes vizsgát tettem és egy külön dicséretben is részesített esetismertetést írtam, amivel megszereztem a certifikációmat. (De erről is majd egy külön posztban írok majd részletesebben.)
- Idén is részt vettem a #ZsolyaChallenge-en. A 21 napos kihívás során rengeteget tanultam a vállalkozás vezetésével, – fejlesztésével, a brand- és közösségépítéssel, illetve a kommunikációval kapcsolatban. S bár a challenge véget ért, ami ott elkezdődött folyamat, az még hosszú távon el fog kísérni vállalkozói utamon. Köszönöm Szabó Orsi (Zsolya), hogy idén is egy ilyen értékes kihívást szerveztél nekünk!
- Csatlakoztam Szitár Laura WEBB Method online programjához is annak érdekében, hogy a korábbi kurzusaimat új ruhába öltöztetve folytathassam a lovasok és kutyások edukálását, ami a gyógyítás mellett a másik fő misszióm, szívügyem. (A részletekkel kapcsolatban ahogy aktuálissá válik, írok majd egy önálló bejegyzést is.)
- Az augusztus volt az első olyan hónapom, amikor az online kommunikációm profi és gördülékeny lebonyolítása érdekében Eiler Judittal együtt dolgoztam. Judittal májusban már volt egy közös projektünk, ami annyira jól sikerült, hogy elhatároztam, néhány feladatot delegálok neki. Szerintem csodás hónapot zártunk együtt, amit a statisztikák is alátámasztanak! Így szeptemberben is folytatjuk tovább a közös munkát!
- Emellett ezen a nyáron több szakmai előadás megtartására is felkértek. Ez annyira, de annyira nagyon jól esik a Lelkemnek!
- A Belgian Veterinary Acupuncture Society (BEVAS) 5 elemes takarmányozás terápia kurzusára írt esetismertetésem annyira j értékelést kapott, hogy felkertült a BEVAS blogjára (https://bevas.eu/food-therapy-to-treat-a-jing-deficiency/) is.
- És végső, de nem utolsó sorban azt sem szabad az idei nyárra való visszaemlékezésből kihagyni, hogy a Férjemmel sikerült 2x 5 napra elmennünk nyaralni, valamint néhány hosszú hétvégét is sikerült együtt töltenünk. Így a nyár nem csak a munkáról szólt, hanem helyet kapott a pihenés, a kikapcsolódás és a feltöltődés is.
Így a nyár nagy energiáival felvértezve indulok az ősznek!
Oszd meg, válassz platformot!
Hírlevél
Iratkozz fel a hírlevelemre és fogadd szeretettel a kutyás és/vagy a lovas kisokost!
Kérlek, írd be a szükséges adataid, jelöld be melyik ebook-ot kéred, és már küldöm is!