Németországi életem minden évben februártól július végéig a szaporodásbiológia körül forgott. Ebben az időszakban annyi teendőnk volt a főnökömmel az oldenburgi tenyészkörzet egy 40km átmérőjű kis szegletében, hogy szabadságtilalom volt érvényben és a betegségeknek is messzire el kellet bennünket kerülni. Reggelente a sárló kancákat vizsgálatuk, ultrahangoztuk, hogy 9 óráig kiderüljön, aznap melyikőjüknek kell spermát rendelni. (Volt természetesen olyan kanca is, akinél kicsit előre látóbbnak és még precízebbnek kellett lennünk, mivel a sperma 2 nap alatt ért csak a rendeltetési helyszínre, s a gyors mozgású kis fickók nem késhették le az ovulációt.) Szigorú szabályok uralkodtak: 9 óra 1 perckor már nem lehetett arra a napra sperma rendelést leadni.

A zökkenőmentesen zajló ellések során napvilágot látott csikókat világra jövetelük után 12 órával vizsgálatuk először. A klinikai/fizikális vizsgálat (mely a végtagok állását, a szemek, a szájüreg, a végbélnyílás kontrollját, a köldök vizsgálatát és fertőtlenítését, valamint a bélszurok (mekónium) távozásának ellenőrzését foglalta magába) mellett egy gyors vértesztet is végeztünk annak kiderítése érdekében, hogy az újszülött elegendő ellenanyaghoz jutott-e a föccstej (kolosztrum) felvételével, ezáltal biztosítva magának a megfelelő passzív immunitást a kórokozókkal szemben mindaddig, míg saját aktív immunrendszere kellőképpen ki nem fejlődik. Abban az esetben, ha a csikó valamilyen oknál fogva (pl. nem szopott eleget, a kanca ellés előtt már nagy mennyiségű tejet „vesztett”, a föccstej nem tartalmazott elegendő mennyiségű ellenanyagot) nem jutott megfelelő mennyiségű ellenanyaghoz, plazma transzfúzióval pótoltuk a hiányzó antitesteket.

Az újszülött csikó után a méhlepényt is alaposan szemügyre vettük, kiterítettük, hogy ellenőrizhessük, valóban teljes egészében távozott a kancából.

Ellésekhez csak komplikált esetben (nehézellés) hívtak. Az ellés követő néhány órában is csak akkor voltunk csikónézőben, ha valami nem szabályosan zajlott (magzatburok-visszatartás, mekónium kólika, a csikó nem akart/tudott valamiért időben szopni). Ezek persze minden esetben a legváratlanabb időpontban voltak (az éjszaka közepén; reggel, amikor számtalan kanca várt még az aznapi tüsző-kontrollra). De mindig megoldottunk mindent. Olykor mi magunk sem értettük, hogyan. Hiszen versenyt futottunk a drága percekkel.

Délutánonként pedig termékenyítettünk és az egyéb, nem tenyésztéssel kapcsolatos állatorvosi feladatokat láttuk el (balance fogkorrekciót végeztünk, vakcináztunk, sántaság vizsgálatot végeztünk, heréltünk…). Be kell, valljam, minden termékenyítés után, még ha nem is mutattam, de együtt izgultam a tulajdonossal, és tűkön ültem a termékenyítést követő első ultrahangos vizsgálatig, mikor fényderült rá, hogy sikerrel jártunk-e. Aztán a 35. napi vemhességi ultrahang vizsgálatot is minden alkalommal lelkesen vártam. Következő évben pedig vártuk a tenyésztési munkánk eredményének világra jöttét. Ez egy soktényezős, érzékeny alkotási folyamat.

Én azonban mindemellett még külön kitüntetett helyzetben is voltam. Az albérletem egy oldenburgi sportló tenyésztő istállója mellett volt közvetlenül. Aki ismeri az erre a környékre jellemző vidéki házakat/gazdaságokat, tudja, hogy a házzal egybe van építve az istálló. Mindebből pedig mi következett? A kint töltött 5 évem alatt kb. 10 csikó ellésénél lehettem jelen, mint aktív megfigyelő és résztvevő. S nekem volt a legjobb ellésjelzőm is a szálkásszőrű törpetacskóm, Varázs személyében. Valahogy megérezte/meghallotta, mikor ellenek a kancák és jelzett. Első alkalommal nem tudtam mire vélni a dolgot, de gondoltam, jobb, ha megnézem, miért jelez az éjszaka közepén a kutyám. Mire felkaptam magamra egy nadrágot, egy pulóvert és a bakancsomat (ebben hatalmas rutinom volt az éjszakai kólikás lovaknak, s egyéb vészhelyzeteknek köszönhetően) a tulajdonos már a bejárati ajtómnál állt, hogy szóljon, menjek, mert elindult az ellés.. Csodálatos élményben volt minden alkalommal részem. Talán túl szentimentális vagyok, de a születés (bármilyen élőlényé) minden alkalommal lenyűgöz, elvarázsol és magával ragad.

Ha kellett, természetesen segítettem. Feltéptem a magzatburkot, hogy minél hamarabb levegőt kapjon a csikó. Ha már elszakadt a köldökzsinór, de a magzatburok még nem távozott el, csomót kötöttem a lelógó darabra, ne tapossa le magának a kanca, és könnyebben tudjon majd távozni a súlyának és a gravitáció közös játékának köszönhetően. Minden esetben elő volt készítve egy tiszta cumisüveg is, hogy a föccstejből mindenképp megfelelő mennyiséget vegyen fel az újszülött csikó. Köldökcsonkot fertőtlenítettem. És minden alkalommal mérhetetlen boldogság töltött el, hogy egy ilyen csodának lehettem a része.

Természetesen több olyan csikó is jött így a világra, akiket én „alkottam”, ahol én vizsgáltam és termékenyítettem a kancát. Ilyen esetekben pedig még büszkeség is eltöltött a zökkenősmentes ellések során.

5 éve, mióta hazaköltöztem, ez az élmény teljesen kimaradt az életemből. Néhány vemhességi ultrahang vizsgálatot elvégeztem, 1-1 mintát levettem tenyésztésre, de ennyi. Az itthoni állatorvosi életem teljesen más mederbe tereltem, amivel teljesen elégedett vagyok. De bármennyire is mozgalmas és megerőltető volt minden egyes kint töltött tenyészszezonom, mégis örömmel gondolok vissza rájuk.

Idén március végén tanulmányi okok miatt néhány napra Németországba utaztam újra. Ilyenkor szinte minden alkalommal összekötöm a kellemest a hasznossal, és néhány száz kilométeres kerülőt téve meglátogatom, a német családom, a barátaim. Most is így történt. S tudtam, a tenyészkanca magas vemhes. Csütörtök reggelre már a viaszcseppek is megjelentek a csecsbimbóin, a fara pedig teljesen felpuhult. Soha nem szerettem tippelni, találgatni, mikor fog az adott kanca ellenei, mivel olyan érzésem volt, csak azért, hogy ne legyen igazam, ráhúz még néhány napot, vagy a vártnál korábban megellik. Most viszont önkéntelenül kicsúszott a számon, hogy szerintem csütörtök éjjel fog a csikó a világra jönni. (Oh, és mennyire jó is lett volna, hiszen az volt az utolsó éjszakám a német családomnál. Pénteken reggel a közös reggelink után ugyanis indulnom kellett a Qi Academy-be a továbbképzésre.) Gondolom, senki nem lepődik meg azon, ha azt mondom, a csütörtök éjszakám teljesen nyugodt és zavartalan volt. A csikónak esze ágában sem volt elhagyni a biztonságot adó anyaméhet a kicsit hűvös, tiszta és csillagos egű tavaszi éjszaka során. Szomorú és csalódott voltam péntek reggel. Mondtam is a német szüleimnek, figyeljék meg, péntek éjjel fog elleni a kanca, amikor én már 330km-rel távolabb leszek. Olyan tipikus lenne…

Néhány perc múlva azonban megcsörrent német apum telefonja. A kanca hívta. Igen, a kanca. Ellésjelző övet használnak már jó néhány éve (tudom, van ennél sokkal modernebb megoldás is, de ez nekik tökéletesen bevált a hosszú évek során), ami ha a kanca hosszabb időre lefekszik, jelet küld a beprogramozott telefonszámra. Nem is mertem a számomra legjobbat remélni. Több esetben fordul elő ugyanis téves riasztás, mikor a kanca csak pihenésképen fekszik le kicsit hosszabb időre. De a tenyésztő rutinosan és reflexszerűen felállt az asztaltól és átballagott az istállóba. Közben a vezetékes telefont is hívta a kanca. Majd német apum telefonált, nem vaklárma, menjek, elindult az ellés és a két hátsóláb már kikandikál. Egy szempillantás alatt beleugrottam a bakancsomba úgy, ahogy voltam és szaladtam az istállóba. És igen, újra átélhettem a csodát. Burkot szakítottam, majd izgatottan vártam. Néztem, ahogy a köldökzsinórban lüktet a vér, mielőtt még elszakadt volna. A születés után ugyanis még néhány percig is akár a köldökzsinóron keresztül fennmarad a méhen belüli szoros és közvetlen kapcsolat, mielőtt elszakadna. Köldökcsonkot fertőtlenítettem, majd magzatburkot csomóztam. A csikót szalmával dörzsöltem, majd átadtam helyem a rutinos kancának. Igazi gondoskodó anya. Néhány percig csak néztem őket és átadtam magam a pillanatnak.

Végül búcsút intettem a német családomnak, a kancának és a friss jövevénynek. S szárnyaló jókedvvel útnak indultam a továbbképzésre.