Teknősök teleltetése

A hűvösebb idő kezdete sok háziállatunk számára hoz kisebb-nagyobb változást a napi programban. A természetes körülmények között téli pihenőt tartó fajoknál, mint például a mérsékelt égövi teknősök, egészen speciális időszak ez: ilyenkor az ő életmódjuk gyökeresen átalakul, nekünk pedig szakszerű segítséget kell ehhez nyújtanunk.

Hogy mely teknősöknek van szüksége teleltetésre, az a fajtól és annak természetes élőhelyén jellemző időjárástól függ. Ennek érdemes már kedvencünk kiválasztásakor utánanézni, mivel a telelő teknős megfelelő elhelyezése nem mindenhol oldható meg egykönnyen.

Ha mégis olyan fajt tartunk, amely természetes körülmények között telel, de mi ezt nem tudjuk számára lehetővé tenni, akkor fokozottan figyeljük egészségi állapotának alakulását. A pihenő (és annak hiánya) ugyanis nagy hatással van az anyagcserefolyamatokra, és hosszú távon a teljes szervezet működését befolyásolja.

Ha szaporítani szeretnénk teknőseinket, ahhoz pedig általában elengedhetetlen a természetes életciklusok fogságban való utánzása.

A nyugalmi állapotra készülést elsősorban a hőmérséklet csökkenése indítja el. Az állatok aktivitása és étvágya ilyenkor mérséklődik, a természetben elkezdenek a pihenőhelyeikre húzódni. Kint tartott teknősöknél ez magától is megtörténik, a bentieket nekünk kell megfelelő körülmények közé helyeznünk, hogy felkészülhessenek a telelésre. Ez egy néhány hetes átmeneti időszakot jelent, amikor is hűvösebb környezetben, folyamatos ellenőrzés mellett egyre kevesebb táplálékot kapnak, és emellett rendszeres fürdetéssel segítjük elő a bélcsatornájuk kiürítését.
Ennek végén lehet őket elhelyezni a végleges telelőhelyre, ami a fajtól függően sekély vizű vagy száraz, de mindenképp zárt és biztonságos kell, hogy legyen. Az optimális hőmérséklet szintén fajoknént változó, a nyugalmi fázis hossza pedig attól is függ, milyen korú és méretű az állatunk.

A tavaszi jó idő megérkeztével nagyjából ugyanez a folyamat játszódik le fordítva, bár általában rövidebb idő alatt: a teknősök a fokozatos felmelegedés során egyre aktívabbak lesznek, langyos fürdő segítségével ismét beindulnak az emésztési és kiválasztási folyamataik, egyre több táplálékot vesznek magukhoz, végül pedig a szaporodáshoz is megjön a kedvük a legtöbb esetben.

Mire kell figyelnünk teleltetés előtt/közben/után?

A felkészüléskor fontos, hogy ne bízzunk mindent a természetre, még kint tartott teknősöknél sem. Egyrészt, mivel a mi éghajlatunk eltér az ő eredeti élőhelyükön szokásostól, nem feltétlenül lesznek számukra megfelelőek a körülmények a teljes folyamat során. Másrészt, még ha kedvező is az időjárás, fontos alaposan megfigyelni az állatokat, lehetőleg fizikális vizsgálattal egybekötve, hogy ők maguk elég jó állapotban vannak-e a teleléshez. A beteg, sérült, túl kicsi, sovány vagy kiszáradt teknősök számára ugyanis végzetes lehet az anyagcsere ilyen mértékű leállása, és sokszor nem is ébreszthetők fel a téli álomból, vagy nem sokkal utána elpusztulnak. Jó alkalom ez a vizsgálat arra is, hogy a teknősök testsúlyát feljegyezzük, mert a telelés utáni súlyukkal összehasonlítva rögtön felfigyelhetünk arra, ha valamelyikük a pihenő közben gyanúsan sokat fogyott.

A hely, ahol teknőseinket elhelyezzük, lehetőleg tudja stabilan tartani a szükséges hőmérsékletet és páratartalmat, és ezt rendszeresen ellenőrizzük is. Fontos a megfelelő szellőzés a légzőszervi és bőrfertőzések megelőzéséhez, a sérülésektől védelmet biztosító és szigetelő hatású alomanyag, valamint a ragadozók, rágcsálók távoltartása. Jó, ha időről időre meg tudjuk figyelni az állatainkat anélkül, hogy nagyobb mértékben zavarnánk őket.

A nyugalmi fázis végén pedig, a teknősök fokozatos felmelegítésekor és „beindításakor” feltétlenül figyeljük meg, hogy minden rendben zajlik-e. Egy ilyenkor jelentkező szokatlan tünet ugyanis komoly problémákra utalhat, amit annál jobb esélyünk van kezelni, minél hamarabb észrevesszük. A kifejezett súlycsökkenés már önmagában gyanús jel, de ha állatunk felébredve nehezen kezd el üríteni és táplálkozni, akkor főleg legyünk résen, és szükség esetén mihamarabb juttassuk el őt állatorvoshoz. Fontos ilyenkor minden információ arról, hogy telelés előtt milyen volt az állat állapota, ezért ezeket az adatokat legjobb gondosan lejegyezni, hiszen a több hónap alatt könnyen elfelejtődhetnek.

 Már az összes előadást és tudásanyagot megtalálod a honlapomon is, így 1 kattintással mindent elérsz:  https://drtornyi.hu/kurzusok/

By |Published On: 2023.11.08.|Categories: blog|0 Comments|

Oszd meg, válassz platformot!

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelemre és fogadd szeretettel a kutyás és/vagy a lovas kisokost!
Kérlek, írd be a szükséges adataid, jelöld be melyik ebook-ot kéred, és már küldöm is!

Leave A Comment