Tiltólista kutyásokank!

Mikor kutyagazdivá válunk, akkor a négylábúval együtt egy csomó ismeret is a birtokunkba kerül. Jobb esetben. Vannak, akik a felelős állattartást nagyon komolyan veszik, kiokosítják magukat mindenféle témában, és vannak, akik kicsit lassabban, szerencsétlenebb esetben a saját kárukon tanulnak meg dolgokat. 

Én nagyon igyekszem mindenféle hasznos tudást átadni, és közérthető módon megfogalmazni a tudományos ismereteket, hogy minél többen szintet léphessetek a felelős állattartás terén. 

Van néhány tiltólista, amit nem árt ha kutyagazdiként ismerünk. Pl. az egyik ilyen azoknak az élelmiszereknek a listája, amiket soha semmilyen körülmények között nem szabad a kutyának megennie

Illetve az is nagyon hasznos, ha nem csak mi, de a környezetünkben élők, a családtagok, barátok is tisztában vannak ezekkel a dolgokkal. 

 

Lássuk, a teljesség igénye nélkül, a legfontosabbakat: 

  • Csokoládé, kakaó (a mérgezésért pedig a bennük található hatóanyag, a  teobromin a felelős)
  • Xillit, azaz nyírfacukor
  • Alkohol
  • Nyers disznóhús
  • Fáról leesett, penészes dió 
  • Szőlő, mazsola

Ez tényleg csak néhány dolog, amit most kiemeltem, és majd többre is ki fogok térni közülük a közeljövőben. 

 

Most a csokoládéról ejtenék néhány szót bővebben:

A csokinál tulajdonképpen a kakaó porban és a pörkölt kakaóbabban található vegyület, a teobromin az, ami mérgező a kutyák számára. A koffeinhez hasonló serkentő hatással bíró vegyület a négylábú kedvenceinknél egészen más lebomlási és kiürülési tulajdonságokkal bír, mint nálunk embereknél, és ez okozza a gondot. 

Már egy kis mennyiségű, jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládé is komoly mérgezést okozhat! 

A tünetek

  • hányás
  • hasmenés 
  • remegés
  • izomgörcsök
  • legsúlyosabb esetben pedig szívleállás 

Ahogy a fent leírtakból kiderül, a kakaóban található meg ez a vegyület, tehát a fehér csokoládé ilyen szempontból ártalmatlan, hiszen nem tartalmaz kakaót. 

A tejcsokoládé sem annyira vészes, mivel általában alacsonyabb a kakaó tartalma. Ezért van az, hogy sokszor találkozhatunk olyan mondatokkal, hogy “bezzeg a nagyi kiskutyája minden alkalommal kapott egy falat csokit, mégsem lett semmi baja”. Elképzelhető, hogy a nagyi nem prémium, magas kakaótartalmú csokoládéval etette a kiskutyát.  

De itt fontos megjegyeznünk, hogy a súlyos és gyorsan lefolyó csokoládé mérgezésen kívül okozhat más gondokat is, ha a kutyát édességgel etetjük. Az elhízás, illetve a cukorbetegség négylábú kedvenceinket is ugyanúgy sújtja, mint minket. 

 

Felelős kutyatartóként a dolgunk, hogy ezeket is megelőzzük. 

Nagyon sok, a kutyák számára kifejezetten egészséges, természetes, friss és szárított kutya rágcsa létezik, amit nyugodt szívvel adhatunk négylábú barátunknak. Ezeknek egy része valóban segít rendben tartani a fogakat, némelyik pedig még az emésztésre is jó hatással van. 

Válogassatok inkább ezekből. 

 

Nemrég a dió mérgezésről írtam bővebben, azt az írásomat itt olvashatjátok: https://drtornyi.hu/blog/miert-veszelyes-a-dio-a-kutyak-szamara/

 

Ha nem szeretnél lemaradni ezekről a bejegyzésekről? Iratkozz fel a hírlevelemre és még egy hasznos tippekkel teli e-book is a tiéd lehet ajándékba!

By |Published On: 2023.03.14.|Categories: blog|0 Comments|

Oszd meg, válassz platformot!

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelemre és fogadd szeretettel a kutyás és/vagy a lovas kisokost!
Kérlek, írd be a szükséges adataid, jelöld be melyik ebook-ot kéred, és már küldöm is!

Leave A Comment