Tóbiás egy felnőtt, kan kuvasz volt, akit a nagymamám és a szüleim azért fogadtak örökbe, mert az előző gazdájáék új lakhatási lehetőséghez jutottak. A 80’-as évek elején kitüntetés számba ment, ha valaki egy panellakásba költözhetett a környék kisebb-nagyobb városában. Az aprócska lakás azonban egy kuvasz tartására nem volt opció.

Mivel a nagymamámnak korábban is voltak kuvaszai, s nagyon megszerette ezt a fajtát, így szinte magától értetődő volt, hogy megkérdezték a családomat, nem fogadnák-e be a tipikus kuvasz jellemmel megáldott, rigorózus Tóbiást. És az én kis családom természetesen befogadta!

A kezdet nem volt épp egyszerű, mivel Tóbiás szíve nehezen volt elnyerhető. Ez azért valamilyen szinten érhető volt. Eddigi családját elvesztette, az eddig általa őrzött területről kiszakították. S hiába fogadta a családom szeretettel és tisztelettel, ő kezdetben mégsem szeretett volna barátkozni. Időre és türelemre volt szükség. 

Végül a nagyimat és apukámat teljes mértékben elfogadta. Anyukámmal se volt különösebben problémája azt leszámítva, hogy sötétedés után egyedül a házból nem jöhettek ki, és a kupunkon sem léhettek be. 

Én nagyon szerettem a sokak által morgósnak vélt, fehér, öreg „medvénket”. (A szabályokat én is és az öcsém is megtanultuk és betartottuk. A szüleink pedig sosem hagytak egyedül minket Tóbiással. Így soha nem volt semmi gond.)

Egyik kedvenc szórakozásom az volt, mikor édesapám felügyelete mellett, Tóbiás hátán lovagolva szeltem át az udvart keresztbe kasul. Ilyenkor gurgulázó, szívből jövő kacajomtól és örömsikongatásomtól volt hangos az egész utca. Egyik szomszéd nénink vészjóslóan károgott is gyakran eme jelenetet látva: „Jajj, mi lesz azzal a csöpp kislánnyal? Az a hamis kutya egyszer biztosan bántani fogja!” De Tóbiás se engem, se az öcsémet soha nem bántott. 

Aztán egyik decemberben, mikor izgatottan vártuk öcsémmel a Mikulást, váratlan esemény történt életünkben. Reggelre a szépen kitisztított csizmácskáinkban ott lapult a Mikulás csomag az elmaradhatatlan virgáccsal, de Tóbiás nem volt sehol. S ekkor anyukám elmesélte, hogy az Ősszakállú egyik rénszarvasa megbetegedett, s így a szánt a többiek már nem tudták volna egyedül tovább húzni.  Így aztán hogy minden jó gyerek megkaphassa abban az évben is az ajándékát, a Mikulás elhívta magával Tóbiás kutyánkat. 

Ó, hogy én milyen büszke voltam a mi Tóbiásunkra! Hiszen ki hallottál már olyat, hogy bárki kutyáját is megkérte volna a Mikulás, hogy segítsen neki és húzza a szánját a rénszarvasokkal együtt? S ezt büszkén meséltem aznap az óvodában a többieknek, öcsém pedig a bölcsödében. 

Az igazság az volt, hogy öreg kuvaszunk vesebeteg volt, s pont december 5. éjjel távozott az örök vadászmezőkre. Anyukám a szomorú igazságot is elmondhatta volna. De ő inkább ezzel a kegyes hazugsággal ajándékozott meg minket…

 

Váratlan események, helyzetek márpedig vannak! Bár Tóbiás beteg volt, de szép számmal akadnak olyan helyzetek is egy kutya vagy ló élete során, amikor hirtelen történik a baj, amikor azonnal kell tudni cselekedni, legalábbis egy tudatos gazda erre törekszik. Ebben szeretnék nektek segíteni. 

Ismerkedjetek meg új online kurzusommal, amely januárban indul. December 18-ig tudtok rá jelentkezni: https://forms.gle/Qbwud8TG4zVXT5U37

Hogy miért fontos számomra az edukálás, azt egy korábbi blogposztomban elolvashatjátok: https://drtornyi.hu/blog/miert-fontos-szamomra-az-edukalas/ 

 

Ha nem szeretnél lemaradni ezekről a bejegyzésekről? Iratkozz fel a hírlevelemre és még egy hasznos tippekkel teli e-book is a tiéd lehet ajándékba!